logó Gázkészülék-fűtésszerelő
Gázkészülék és fűtésszerelés gyorsan, olcsón Budapesten.

Gázkészülék csere


Gázkészülékek cseréje

Gázkészülék csere - Mikor, hogyan és kivel?

A gázkészülék csere a legtöbb esetben engedélyhez kötött. Egyedül akkor nincs szükség minderre, ha a régi gázkészüléket ugyanolyan besorolásúra cseréljük, mint amilyen a régi berendezés volt. Ez azonban ritka. Hiszen vagy teljesítményt szeretnénk növelni, vagy a fogyasztáson szeretnénk csökkenteni. Ebben az esetben pedig már más lesz a készülék besorolása.
Gázkészülék csere 1

Milyen készülékek jöhetnek számításba a gázkészülék csere alkalmával?

A gázfogyasztó készülékek három típusba sorolhatók. Jó, ha ezekkel is tisztában vagyunk, ha aktuálissá vált az otthonunkban a gázkészülék csere.

Az első a nyílt égésterű. Ezeknél az égéstermék nincs elvezetve, ezért a tulajdonosnak gondoskodnia kell az adott helyiség légcseréjéről - így lesz teljes mértékben biztonságos ezeknek a készülékeknek a használata. A második kategóriába azok a gázkészülékek tartoznak, amik rendelkeznek égéstermék elvezetéssel. Ezek az előzőhöz hasonlóan nyílt égésterűek, azaz a helyiség levegőjétől nem függetlenek. Ami ugyancsak indokolttá teszi, hogy a kiáramló levegő pótlásáról megfelelő szellőzéssel gondoskodjunk. Amennyiben nincs áramlásbiztosító, ezt a biztonságos működés érdekében mindenképpen vegyük számításba. A harmadik kategóriába azok a zárt égésterű gázkészülékek tartoznak, amik a működéshez szükséges levegőt nem az adott helyiségből, hanem a kültérből veszik. Illetve természetesen az égésterméket is a kinti térbe áramoltatják. Ezeknek a készülékeknek a működése teljesen független az adott helyiség levegőjétől.

A gázkészülék csere során milyen engedélyre van szükség? - Kitől kell kérni azt?

Amikor aktuális a gázkészülék csere, jobb ha tudatosítjuk magunkban, hogy nagy valószínűséggel szükség lesz hatósági engedélyre. Illetve engedélyekre. Merthogy sajnos többféle szakértő közreműködésével kell számolni. Szükség lesz kéményseprő szakvéleményére, illetve gázterv készítésére jogosult mérnök tervdokumentációjára is, amire majd a helyi gázszolgáltató adja ki a végleges engedélyt. Vagyis a gázkészülék csere nem csak abból áll, hogy a gázszerelő beüzemeli az új berendezést. Számos bürokratikus teendője is van a tulajdonosnak. Vagy az általa megbízott szakértőnek. Mi például vállaljuk a teljes ügyintézést. Így, ha önnél is napirenden van a gázkészülék csere, velünk sokkal egyszerűbbé teheti a kötelező eljárásokat.

Mindez mennyibe kerül?

Nyilván ez vállalkozótól függ, de a készülék árán felül legalább 80-120 ezer forintot szánnunk kell.

Persze nem minden gázkészülék csere olyan komplikált és hosszadalmas, mint amilyennek elsőre látszik

Pár éve, 2011 őszétől már egyszerűsített gázkészülék cserére is van mód. Ez azt jelenti, hogy mondjuk egy régi kazán újra cserélése a korábbi 2-3 hónap helyett pár nap alatt is megoldható. Ezzel jelentősen csökkent a “fekete” gázkészülék cserék száma. Merthogy régen gyakran előfordult, hogy a tulajdonosok nem vártak az engedélyekre. Inkább vállalták a kockázatot, minthogy három hónap múlva lehessen csak beüzemelni a kazánt.

Manapság tehát azoknál a gázkészüléknél, amik legfeljebb 36 kW-osak és biztonságosabbak, jobb hatásfokúak a réginél, továbbá nem csatlakoznak gyűjtőkéményre, egyszerűsített eljárással is kérhető az engedély. Persze a szerelést végző szakembernek mestervizsgával azért rendelkeznie kell, no meg műszaki biztonsági felülvizsgálói jogosultsággal és felelősségbiztosítással is.

Mekkora teljesítményű gázkészüléket vásároljunk?

Szabályok természetesen erre is vannak. Legalábbis a légellátásra vonatkozóan létezik egy meghatározás. Ezt a szénmonoxid mérgezés elkerülése érdekében kell komolyan venni. A szabály, a számítás egyébként úgy szól: osszuk el a készülék hőterhelését a helyiség térfogatával. A kapott értéknek 1750 watt/köbméternél kisebbnek kell lennie. Illetve szellőzéssel 1750 és 3140 watt/köbméter közé kell esnie.

Mit kell tudni a gázvezetékekről? - Ha aktuális a gázkészülék csere, akkor a vezetékekkel is foglalkozni kell

Annyi biztos, hogy gázkészülék csere esetén a régi gázvezetékek és a kémény állapotának ellenőrzése ajánlott. Előbbinél például azt kell megnézni, hogy az milyen módon szerelt. Ugyanis menetesen szerelt gázvezetékek esetén csak az egész gázcsőhálózat cseréjével lehet beüzemelni az új gázkészüléket. Sőt, ma már tömítésként kendert sem lehet használni. Mivel az engedi a gázt, gázkészülék csere esetén ezt korszerűbb anyaggal kell helyettesíteni. A kéményeknél pedig a bélelés az alapfeltétel. Ha ez nem történik meg, új készüléket nem lehet beüzemelni.
Gázkészülék csere 2

Aztán, ha van engedély, a gázvezetékek is rendben vannak és megfelelő készüléket is beszereztük, jöhet a gázkészülék csere, a beüzemelés.

Mi a gázkészülék szerelő feladata, mit várhatunk tőle?

A beüzemelő felülvizsgál mindent körülményt. A kéményseprő szakvéleménytől kezdve az érintésvédelmen át a hideg-melegvíz, illetve a gáz bekötésének szakszerűségéig mindent. Vagyis ő az, aki hiba esetén tájékoztatja a tulajdonost és kijavíttatja a hibát.
Gázkészülék csere 3

Végül egy-két érv a gázkészülék csere mellett

Még ha kicsit komplikáltnak tűnik is a gázkészülék csere, akkor is megéri a régi berendezést korszerűbbre cserélni. Gondoljon csak bele: egy régi készülék naponta csak az őrláng működtetésével egy köbméter gázt fogyaszt el. Ilyen tétel az új készülékeknél nincs. Ugyanis azok már nem rendelkeznek gyújtólánggal. Ezek már ionizációs gyújtásúak, azaz csak akkor fogyasztanak gázt, amikor éppen használatban van a készülék. De ez csak egy érv. Érdemes például a régi kazánt egy új kondenzációs berendezésre cserélni. Azok ugyanis akár 35 százalékkal is kevesebb gázt fogyaszthatnak, mint a régi társaik. Vagyis egy 100 négyzetméteres otthon esetén akár a teljes gázkészülék cserére fordított összeg öt év alatt megtérülhet. Persze nem csak azzal spórolhatunk a fogyasztáson, ha a gázkazánt cseréljük le. A nyílászárók korszerűbbre cserélése is óriási megtakarítást hozhat. Viszont azzal tisztában kell lenni, hogy ebben az esetben megváltozik a lakás légellátása, vagyis, ha nincs megfelelő szellőzés, akkor az elhasznált levegő nem tud távozni, ami fulladáshoz vezethet. Ha ezt nem kockáztatná, mindenképpen olyan gázkészüléket vásároljon, ami a szükséges levegőt nem a beltérből, hanem a kültérből veszi. Ezek a turbós gázkészülékek.

Ha önnél is aktuális a gázkészülék csere, az ilyen készülékek vásárlásának lehetőségét is vegye számításba. Az engedély beszerzésében, a beüzemelésben mi segítünk. Budapesten, Pest megyében keressen minket!
Gebe logó

Gebe László +36 30 949 2052

Kérje személyre szabott árajánlatunkat!
Fűtéskorszerűsítés árak: Fűtésszerelés árajánlat kérés
További hasznos információk: Fűtéskorszerűsítés


A képek forrása: ezermester.hu
Gázkészülék csere 3
Gázkészülék csere 2
Gázkészülék csere 1
Gebe logó

Szerző: w3gebemester

Közzétéve: 2023-02-11 18:15:20